„1. Alapvetően nem voltak kiemelkedő problémák. Fél éves korában kezdtünk el járni Bellával és a cél az volt, hogy kialakítsuk kettőnk között a bizalmat, megfelelően szocializálódjon, és az alapvető dolgokat és parancsokat megtanulja, úgy mint ül, marad, nem, gyere és láb mellett követés.

2. Nagyon jól éreztem magam. Sokat tanultam Tőled arról, hogy hogyan kezeljem a kutyát, és hogyan tudom őt segíteni, hogyan könnyíthetem a kettőnk közötti kommunikációt. Élmény volt látni, hogy Bella óráról órára hogyan szabadul fel, fedez fel új dolgokat és hogy időnként egy-egy akadályon, ismeretlen dolgon milyen könnyen átlendül.

3. Mindenképpen kialakult a bizalom közöttünk, ami az elején nem hiszem, hogy jelen volt. Kiegyensúlyozottként jellemezném a mindennapokat és a kettőnk viszonyát. Ha vannak is akadályok, a tréningnek köszönhetően már tudom, hogyan küzdjük le őket. A tréning segített abban is, hogy jobban kiismerjem őt és tudjam, hogy egyes szituációkban hogyan reagál.

4. A kutyát is sokkal kiegyensúlyozottabbnak látom. Úgy veszem észre, hogy abszolút bízik bennem mindenféle szituációban. Más kutyákhoz is sokkal óvatosabban közelít, kevésbé nyomul, és el tud engedni dolgokat (ha néha kicsit nehezebben is), de határozottan könnyebben, mint az elején.

5. Kialakult egy napi rutinja, amit remekül tudunk követni már egy ideje. Ez annak is köszönhető, hogy jobban kiismertem őt és könnyebben észreveszem, hogy mikor mire van szüksége. Előtte ezzel voltak problémáink, és időnként nem is volt megfelelően lefárasztva a kutya, ezért sokszor figyelmeztetett is, amit én máshogy értelmeztem. Ma már ezzel nincs problémánk.

Még egyszer szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem a sok segítséget és mindent! Tényleg nagyon nagyon sokat változott Bella, és Neked köszönhetően én is jobban értem őt. Borzasztóan örülök, hogy Veled hozott össze a sors. Nem csak ő, hanem én is mindig nagyon élveztem a tréningeket, mert öröm volt látni a sok változást. Köszönjük szépen!”

Berkes  Bernadett
2020.06.26